Parmezános mascarponés sütőtök krémleves

Sziasztok!

Egy ideje nem jelentkeztem, mert kissé felborult az életünk, mert kis manónknál sajnos gondok merültek fel néhány téren.😔Emellett egy másik projektbe is bele fogtam, ez utóbbit a napokban nektek is hozom megmutatni, remélem ti is örülni fogtok annak is! Fogadjátok majd sok örömmel!😊💖

Mára viszont egy nagy őszi kedvencet hoztam a családi asztalra, ami egyszerűen elkészíthető.

A pöttömöknek 1 éves kor után ajánlom, vagy az alap anyagok bevezetése után. A méz ki is hagyható! Ezt inkább 1- 1,5 év után ajánlott a kis manóknak.

1 sütőtök hosszúkás (egy kisebbet választottam)

1 közepes hagyma

100 g mascarpone

150 g tej (cserélhető akár húslevesre is)

100 g tejszín

Kb 2 ek parmezán

kB 1 ek méz (elhagyható)

Fűszerek, só, bors, kakukkfű, rozmaring,

Tálaláshoz parmezán, esetleg egy kis pirított tökmag, férfiaknak még piríthatunk hozzá egy ki bacont😉😊

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A sütőtököt félbevágjuk kiszedjük a magját és egy sütőpapíros tepsire tesszük. Picit megfűszerezzük sóval, borssal, kakukkfűvel, és rozmaringgal. Rozmaringból nagyon keveset tettel csak néhány levelet. Rá folyattam egy kevés mézet. Majd mellé tettem a hagymát egészben meg se pucoltam, csak a nagyon lekívánkozó héját szedtem le kézzel, és a gyökér részét vágtam le. És ment is az előmelegített sütőbe.

40-50 perc alatt megsütöttem.

Mikor elkészült a turmixgépbe kanalaztam a héjából a megsült sütőtököt és ki szedtem a héjából a hagymát is, és ez is ment a gépbe (óvatosan mert nagyon forró). Hozzá tettem még a többi hozzávalót is, a mascarponėt, a tejet, a tejszínt és a parmezánt is és még egy kicsit utána fűszereztem sóval, borssal. Az egészet összeturmixoltam és már kész is.

Aki melegen szereti egy picit rámelegíthet még, de én nagyon szeretem így.

Ha valaki hígabban szereti növelheti a folyadék mennyiségét is, mert nálunk a sűrűbb állag a menőbb.😉

Remélem nálatok is beválik ez az őszi csemege, a hűvösebb napokon.😊

Legyen gyönyörű napotok!

Nézzétek meg a Plum Handmade Játéktárolókat is! Az Facebook oldal követőinek 10% kedvezményük van a csodaszép horgolt játéktárolókra és kosara!

Remek ajándék minden alkalomra is!

További információkért keressetek bátran! Elérhetőségek

E-mail cím

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Facebook oldal
https://www.facebook.com/pg/Plum-Handmade-Crochet-449567025558428/posts/?ref=page_internal

Weboldal
https://szilvamag.com/horgolt-jatektarolok/

Instagram
https://www.instagram.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s