Reggeli Frittata totyogóknak és a családnak – Hogy jól induljon a nap!

Mostanában többször is írtam, hogy sokat küzdünk az étkezésekkel, de most hoztam nektek ismét valami szuper ötletet, hogy jól induljon a nap. 😉Miért is olyan jók ezek a kis frittáták? Mert remekül el lehet rejteni benne sok mindent a kis manóknak is, ami még egészséges is és szükségük van rá, remekül variálható fantáziánk szerint és nem csak a pöttömöknek készülhet csak, hanem az egész családnak is!😊

Mivel megfigyeltem, hogy nálunk a tojás néha egész jól fogy… Azonban nem lehet minden reggel csak sima tojást enni és Zoé a kenyeret se eszi. Így azon agyaltam, hogy lehet egy kis jó minőségű, egészséges szénhidrát forráshoz juttatni néha. Hát így született ez a kis frittata, mert ehhez hozzá kevertem egy kis főtt kölest is.

Készítsétek el bátran ti is és ha valamit a hozzávalókból ti nem esztek, bátran hagyjátok ki, helyettesítsetek olyannal, amit már esztek.

Mivel egész tojással készül inkább 1 éves kor után ajánlom, és persze a belekerült hozzávalók is meghatározhatják még, de arra bíztatok mindenkit, hogy bátran variáljátok a saját és a manók ízlésére.

Ebbe most került egy szelet magas hús tartalmú sonka, de akár ki is maradhat vagy helyettesítheted mással, ha manó még nem eszik ilyesmit! Én kb 22 hó körül kezdtem adni magas hús tartalmú minőségi felvágottat kis mennyiségben, de ez mindenki egyéni döntése mikor kezdi el, de azért érdemes ezekkel megvárni legalább az 1 éves kort!😊

Hozzávalók

30 g kápia

10 g fodros kel fel aprítva (bátran helyettesíthető Baby Spenóttal )

35 g magas hús tartalmú sonka ( ez nekem kb 1 nagy szelet volt)

35 g reszelt sajt

20 g szárazon, főzve kb 70 g Köles ( ez lehet maradék, vagy 2-2,5 dl vízben 15-20 percig főzött)

4 db tojás

20 g tej vagy zabtej

Ízlés szerint só, bors

3 g olívaolaj került még nálam bele

Tálalásnál adhatunk hozzá még egy kis avokádót és paradicsomot😊

Én most ezeket tettem bele, de akár mehet hagyma is vagy bármi, ami eszetekbe jut még?😉

Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra!

A hozzávalókat egy tálba tettem és egy kézi habverővel csak összekevertem az egészet. Majd egy evőkanál segítségével a szilikon muffin formákba adagoltam kb 3/4 ig, mert sülés közben megnőnek… a szilikon formát praktikusabbnak érzem ehhez, mert nem ragad bele és könnyen és szépen ki lehet venni belőle!😉😊

Majd a 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem 15-20 perc alatt, ez sütőtől is függhet.

Mikor elkészült egy kicsit hagytam hűlni, majd paradicsommal és avokádóval tálaltam.😊

Szerencsére sikere volt és elsőre benyomott manó 2,5 kis frittatát.😊

Készítsétek el ti is és jó étvágyat hozzá nem csak a pöttömöknek!😉😃

Legyen csoda szép napotok!

A Plum Horgolt Játéktárolókat Megtalálhatjátok

Instagramon is

https://www.instagram.com/p/BoeKOWiA4CV/?taken-by=plumhandmade

És Facebookon is

https://www.facebook.com/Plum-Handmade-Crochet-449567025558428/

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper babázós csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/.

French toast & Bundáskenyér babáknak – Reggeli Inspirációk

Ma két féle reggeli ötletet is hoztam nektek, gondoltam egyben hozom, mert nem áll távol egymástól az elkészítésük, az alap ugyan az, csak az ízesítés más 😊

Míg Zoé nem ehetett tojásfehérjét sokat gondolkoztam, milyen módon készíthetek hasonló finomságokat neki is, mint magunknak, persze sokkal egészségesebb formában, mint a miénk. 😊

Régebben magunknak is sütöttem a sütőben bundás kenyeret, de nekem úgy nem jött be, mert kissé száraz volt. De egyszer kevertem hozzá egy kis joghurtot és tejet a tojásokhoz és úgy már sokkal élvezhetőbb volt az eredmény 😊 Ez volt a kiindulási pont ennél a két reggelinél is. 😊

Szokás szerint nem nehéz elkészíteni egyiket sem.😉

Először is akármelyik verziót is szeretnénk elkészíteni, melegítsük elő a sütőt 185 fokra!

Hozzávalók

French Toast

2 tojássárgája
2-3 teáskanál joghurt
1-2 evőkanál zabtej
1 picike alma fele (kb 40g) le reszelve
Fahéj ízlés szerint
Később a baba korának megfelelően egy picit édesíthetünk is rajta, válaszunk valami egészségesebb megoldást. De édesítés nélkül is jó, mert az alma és a fahéj remek páros egyben😉

Elkészítés

Keverjük össze a hozzávalókat egy kisebb tálban és mártsuk bele a kenyér szeleteket, mintha csak Bundáskenyeret készítenénk, tegyünk még a tetejére a keverékből az almából, majd helyezzük át egy sütőpapíros tepsire és mehet is az előmelegített sütőbe kb 12 percre. Ha nem túl egyenletesen süt a sütő, akkor fél időben meg is fordíthatjuk, én nem szoktam.

Tálalásnál adjuk oda az alma másik felét is, így még édesebbnek érződhet, ha alapból nem használtunk édesítést! 😊

Nekem ebből a mennyiségből 3-5 kis kenyér szokott kijönni, de ez kenyér és méret függő is…😉😊

Figyelem!!!
Ha édesítés mellett döntünk lehetőleg ne mesterséges vagy cukoralkohol típusú édesítés legyen. Válasszunk inkább nádcukort vagy akár hagyományos cukrot (ha emellett döntünk, tartsuk szem előtt, hogy ez babáknál ne haladja meg összesen a 10g körüli mennyiséget/ nap, ez kb 1,5 kiskanál), vagy később mézet is használhatunk (1-1,5 év előtt ne használjuk, erre is több ajánlás van, de 1 év előtt semmiképp), de találhatunk egyéb természetes édesítésre is megoldást.

Minimálisan használhatunk cukrot ritkán, nem ördögtől való, mert jelenleg 1 év alatt nem nagyon van más alternatívája, amiről hosszútávú tapasztalat lenne és nagyon minimális mennyiségre a szervezetnek is szüksége van.

Ezzel nem azt mondtam, hogy mindennap adjunk hozzáadott cukrot a babáknak, de alkalmanként nagyon pici mennyiség beleférhet.

Ha viszont valaki ezzel nem tud azonosulni, akkor ne használja! Az én Manóm most 17 hónapos, de két kezemen megtudom számolni hányszor kapott eddig olyan ételt, ami tartalmazott minimális cukrot, mert én is kicsit félve adom neki, még ezt a minimális mennyiséget is, még most is. Így megértem azt is, ha valaki nem akar adni ilyesmit a babájának. 😊

Bundáskenyér

Hozzávalók

2 tojássárgája
2-3 teáskanál joghurt
1-2 evőkanál zabtej
Ízlés szerint reszelt sajt, de nem kell túl sok (nálam ép parmezán, de kevésbé jellegzetes íz még jobb is talán)
Ízlés szerint snidling

Elkészítés

Keverjük össze a hozzávalókat egy tálban és mártsuk bele a kenyér szeleteket, mintha csak hagyományos Bundáskenyeret készítenénk, majd helyezzük át egy sütőpapíros tepsire és szórjuk meg még egy kis reszelt sajttal a tetejüket és mehet is az előmelegített sütőbe kb 12 percre. Ha nem túl egyenletesen süt a sütő, akkor fél időben meg is fordíthatjuk én nem szoktam.

Nekem ebből a mennyiségből 3-5 kis kenyér szokott kijönni, de ez kenyér és méret függő is…😉😊

Remélem kipróbáljátok mind kettőt 😉

Legyen szuper napotok!😘

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/ .

Reggeli Inspirációk babáknak- Baba Körözött

Mára is egy fincsi reggeli inspirációt hoztam nektek, amit nem csak a baba ehet, hanem mindenki. 😊Aki ízesebben szereti a sajátját ízesítheti még tovább, de szerintem így is szuper és másnapra az ízek még jobban összeérnek, ezért én mindig úgy készítem, hogy másnapra is maradjon 😊

Én alapnak Cottage Cheeset szoktam használni, ez ízben a túró és a sajt közé tudnám elhelyezni, nagyon finom lágy darabos sajt, mi nagyon szeretjük 😉 Én a másodlagos tejtermékekkel együtt vezettem be a joghurt, túró, sajt után és azóta is esszük rendszeresen 😉

Elkészítése se bonyolult pár perc alatt meg van 😉

Kell hozzá…

1 doboz Cottage Cheese
2-3 kis kanál natúr joghurt (ez attól függ mennyire szeretnénk hígítani)

Fűszerek (mint hagyományosan, csak kevesebb)
Pici pirospaprika
Pici őrölt fűszerkömény
És friss snidling (ezt vágjuk nagyon apróra, attól függően milyen korú babának adjuk) Később 1 év körül ezt lecserélhetjük, akár póréhagymára is 🙂
Sót nem szoktam használni a sajtban amúgy is van valamennyi 😉

Ezeket a hozzávalókat jó alaposan keverjétek össze és kész is, mehet a kenyérre! 😀

Konkrét mennyiségeket nem tudok írni, mert nem mérhető mennyiségek vannak a fűszerekből… érzéssel nem túl sokat, de pici íze legyen 😊

Mi ezt olyan 9 hó után kezdtük enni, mikor jobban kezdték érdekelni a darabos ételek is, már majdnem 10 hó körül jártunk 😀

Ezt azóta is közös reggelikhez esszük nem csak a kis manónak készül😉

Készítsétek el bátran, jó étvágyat!


Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/ .

Reggeli narancsos almás “tejbegríz”

Néhány hete szombat reggel… mit is reggelizzünk kenyér nincs… Nincs kedvünk ki menni a hidegbe se… Sütni sok idő… Így marad az ami itthon van… Ilyenkor elég sokszor szoktam tejbegrízt csinálni reggelire, de mivel kis manó még nem eszik tejet, így nagyon agyatlan neki mit adjak alternatívájaként, hogy ne nézze ki a szánkból. Túl sok gyümölcs se volt itthon amivel édesítsem neki cukor meg édesítő helyet csak narancs meg alma. Gondoltam ez is szuper lehet … 🙂

Így főztem párhuzamosan a két féle tejbegrízt… nagyon meg se lepet, hogy az ővé lett a jobb, sokszor van ez így mikor megkóstoljuk a kajcsiát 🙂

Ez egy kis adag mert ő reggelire tápszert eszik még, de mikor mi reggelizünk ő abból is szokott kérni, így nagyon örültem neki hogy volt alternatívám neki.

Próbáljátok ki bátran! Persze a narancs miatt több változat is felmerülhet mikortól adható, van aki előbb is adja, mint egy éves kor. 🙂

Hozzávalók

50 ml zabtej
50 ml frissen facsart narancslé
2 gerezd alma kisebb alma le reszelve apró lyukú reszelővel
Fahéj ízlés szerint
3 kiskanál tönköly búzadara

Elkészítés

Előkészítettem a gyümölcsöket, megpucoltam az almát és lereszeltem, a narancs levét kifacsartam.

Kimértem az 50 ml zabtejet és narancs levet így tettem fel a tűzhelyre, amint gyöngyözni kezdet bele tettem a tönköly búzadarát és kevertem 1-2 percig, amíg megfőtt és jó állagú tejbegrízt nem kaptam, ekkor kevertem bele az almát és a fahéjat.

Jól el kevertem és ha kihűlt picit már eheti is a kis manó!

Reggelire, vacsorára, akár uzsira remek megoldás és gyorsan kész van!

Ha nagyobb adagokat esztek duplázzátok meg, nekünk ez a 2. reggelink volt már!

Egyszerű Házi Májkém – Reggeli Inspirácók

A bolti májkrém helyettesítésére ajánlom ezt a valóban egyszerű gyors házi májkrémet, ebbe biztosan tudjuk mi kerül bele 😉

Hozzávalók

100 g Lilahagyma
30 g Vaj
5 g Olívaolaj
300 g Csirkemáj
Só, bors, rozmaring, kakukkfű, majoránna ízlés szerint, ezek mennyisége, attól is függhet, hogy baba is eszik e belőle, mert akkor a sóval érdemesebb kissé óvatosabban bánni…

Szerencsére az elkészítése is nagyon egyszerű 🙂

Tegyük a zsiradékokat egy serpenyőbe és olvasszuk össze, majd dinszteljük meg a hagymát a vaj és olaj keverékén és tegyük rá az összevágott májat, majd addig pirítsuk míg teljesen átsül, közben fűszerezzük ízlés szerint, a sót csak a végén tesszük rá 😉

Ha elkészült kóstoljuk meg, kell e még valami fűszer hozzá. Hagyjuk egy picit hűlni, de nem kihűlni, majd tegyük egy tálba és alaposan turmixoljuk össze botmixerrel, elég sűrű lesz, ha valaki hígítaná picit itt pici vizet tehet hozzá, de tényleg picit én nem használtam, mikor elkészült én még vágtam apróra friss petrezselymet és ezt is hozzákevertem (nem volt könnyű 🙂 )

És kenhetjük is a kenyérre, együnk hozzá sok zöldséget!


Lehetne még kenhetőbbé lágyabbá tenni, de mivel nálunk is eszi baba nem tettem hozzá több vajat, meg tejszínt, így is türhető az állaga egy picit tapadósabb, de jól kenhető!

Felnőtteknek ezt is lehet tovább variálni, ízesíteni, de nekünk ez így is tökéletes volt 🙂

Mivel ez egy nagyobb adag én fagyasztottam is le belőle későbbre, egy héttel később is egy jót reggeliztünk belőle 🙂 Előző nap átettem a jégkockatartóból egy tálba a hűtőbe és reggelre ki olvadt, talán az ízei még jobban összeértek 🙂

Ebből a májkrémből már bátrabban adnék a babámnak is, ha eszik darabosat már kenyérre kenve vékonyan, azért ne túl sokat, mert nem egy könnyű étel:-) Májat maximum 1* ajánlott egy héten fogyasztaniuk a gyerekeknek!

Ezt 10-11 hónaptól próbálnám, de 10 hó körül a vajat érdemes még lecserélni valami jó minőségű margarinra, mert vannak táblázatok, amik a vajat csak 1 év körül engedik, nyers zöldségeket is ekkortól adhatunk a kis manóknak, mint paradicsom, paprika, uborka, ekkor még ezeknek én levágtam a héját, mert nehezebben boldogulnak még vele 🙂

Jó étvágyat hozzá!

Jővőhétre egy almás narancsos tejbegrízt hozok baba reggelinek!

Ha tetszett ez a reggeli ötlet, osszátok meg ismerőseitekkel és Like-oljátok!

Jó étvágyat a reggelihez és legyen nagyon szép napotok!

 

design-73

A Plum Horgolt Játéktárolókat Megtalálhatjátok

Instagramon is

https://www.instagram.com/p/BoeKOWiA4CV/?taken-by=plumhandmade

És Facebookon is

https://www.facebook.com/Plum-Handmade-Crochet-449567025558428/

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/ .

Édesburgonyás Cukkinis tojás – Egy remek reggeli vagy vacsora ötlet hétvégére!

Ez a recept azt igazolja, hogy az édesburgonya reggelire is egy remek választás, aki viszont nem rajong annyira érte mint én, az nyugodtan kipróbálhatja hagyományos burgonyával is, úgy is nagyon jól működik … 🙂 A lényeg, hogy egy jó kezdés egy hétvégi reggelhez!

Hozzávalók

Egy közepes méretű édes burgonya kisebb kockákra vágva a többi zöldség vágást is ehhez igazodik
Egy közepes de zsengébb cukkini
Egy kisebb fej hagyma
Egy fél kaliforniai paprika
Legalább 2 ek bacon, de bármilyen húsosabb szalonnával finom 😉
3-4 tojás
Pici só, bors, de ízlés szerint izesíthető bármivel

Elkészítése

Tegyük a szalonnát egy sütőbe is tehető serpenyőbe és nem túl magas ( közepes ) hőmérsékleten olvasszuk ki a zsírját, így kevésbé kezd égni és inkább a zsírja olvad ki több, mert nekünk erre lesz szükségünk, ha kevesebb szalonnával csináljuk, mint én miután kivesszük a szalonna darabokat és félretesszük egy időre egy kis olívaolajjal, vagy vajjal dúsíthatjuk még a lényeg hogy azért legyen a serpenyőben némi zsiradék 🙂

Ezután bele öntjük az Édesburgonya kockákat és jól átforgatjuk a zsiradékban majd hagyjuk hagy piruljon egy kicsit az alja és ismét átforgatjuk ekkor hagyjuk picit megint pirulni és jöhet hozzá a többi zöldség, ezekkel újra átforgatjuk és hagyjuk néhány percet puhulni, és végül a szalonna darabokat is vissza tesszük beleforgatjuk a zöldséges keverékbe.

Most pedig készítsünk a zöldségekben 3-4 mélyedést és üssük bele a tojásokat, majd tegyük be a 200 fokra előmelegített sütőbe 12-14 percre amíg a tojások elkészülnek az utolsó 2-3 percben grillezhetjük is a tetejét.

Nem a leggyorsabb reggeli, de nagyon finom, laktató és tápláló az egész család számára, csak ajánlani tudom!

Ha sikerült elkészíteni, kommentbe jöhetnek a képek is, és ha tetszett a recept oszd meg ismerőseiddel is és Like-oljátok!

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/ .

Avokádó krém babáknak – Reggeli Inspirációk

Az avokádó egy nagyon jó kis gyümölcs, akár édesen, akár sósan szeretnénk elkészíteni! Egy tápláló és egészséges reggeliként is megállja a helyét. Ezt a reggeli krémet, onnantól érdemes adni a kis manóknak, mikor már be vannak vezetve a másodlagos tejtermékek (8-10 hónap).

Hozzávalók

1 érett Avokádó
100 g Cottage Cheese
50 g Joghurt
5 g Metélőhagyma (snidling)

Elkészítése rendkívül egyszerű 🙂

A hozzávalókat tegyük egy tálba és egy botmixerrel alaposan turmixoljuk össze.

Ezen a ponton vegyünk ki egy adagot a babának, ha a család többi tagjának ízesebben szeretnénk adni, de szerintem így is elég jó, mi így is nagyon szeretjük 🙂 és kenhetjük is a kenyérre 🙂

Kenyér helyett, főzhetünk akár egy kis zabpelyhet is hozzá, hogy ne legyen olyan tömény és úgy is remek reggeli lehet 😉

Ezután esetleg ízesíthetjük még tovább is, ha ízesebben szeretnénk 🙂 Egy kis mustárral, sóval, borssal, fokhagymával, még paradicsom is mehet hozzá 🙂 Egy év körül, ha nem fűszerezzük túlságosan, már így is ehetik a kis manók is!

Remélem tetszett a reggeli ötlet, jövőhéten egy alap házikészítésű májkrémet hozok nektek, ami nagyon jó alternatívája lehet a bolti májkrémnek…

Ha tetszett ez a reggeli ötlet, osszátok meg ismerőseitekkel és Like-oljátok!

Jó étvágyat a reggelihez és legyen nagyon szép napotok!

design-73

A Plum Horgolt Játéktárolókat Megtalálhatjátok

Instagramon is

https://www.instagram.com/p/BoeKOWiA4CV/?taken-by=plumhandmade

És Facebookon is

https://www.facebook.com/Plum-Handmade-Crochet-449567025558428/

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal, de ha szeretnétek egy szuper csapathoz is csatlakozni a Facebook csoportban is sok szeretettel várunk mindenkit, ezt itt találhatjátok https://www.facebook.com/groups/616463738564731/ .