Tavaszi zöld & sárga főzi

Itt a spárga szezon! 😊 Mi tavaly még nagyon picik voltunk, még a hozzátápláláshoz is, így ez a zöldség kimaradt nálunk, de most pótolni fogjuk.😊

Ezt a zöldséget 9 hónap körül érdemes elkezdeni adni, de láttam már táblázatot, amibe 7 hónap szerepelt, de én úgy gondolom, a 8-9 hó reálisabb erre a zöldségre, de mint mindenre biztos vagyok benne, hogy erre is van még ezer variáció …😉😊

Aki ilyenkor tavasszal kezdi a hozzátáplálást az szerencsés, mert lassan beindulnak a zöldség gyümölcs szezonok és sokkal változatosabb időszak fog következni. Én nagyon szeretem ezt az időszakot, ezért is. 😊

Hozzávalók

180 g Édesburgonya (közepes méretű)
70 g Sárgarépa (3 kisebb)
30 g Vörös lencse
50 g Spárga (4 szál)
20 g Póréhagyma

Elkészítés

Megpucoljuk az Édesburgonyát, a sárgarépát és a spárga fás szárát letörjük, mint a képen lejjebb. 😊Felkockázzuk a répát és a édesburgonyát, a póréhagymát felkarikázzuk. Majd megpároljuk kb. 15-20 perc alatt vagy amíg a krumpli és a répa puhára nem főtt.

Ez alatt a vörös lencsét is jól megmossuk és kb. 3* víz mennyiségben megfőzzük. Közben érdemes ránézni ha úgy látjuk elfőtte a vizét hamarabb kicsit lehet pótolni. Nagyjából 15 percig főzzük.

Ha elkészültek alaposan össze turmixoljuk az egészet és kész is. 😊

Ez az étel már így magában is komplett, de lehet még hozzá keverni egy kis olívaolajat vagy kókuszolajat vagy joghurtot is.

Hűtőben kb. 2 napig eláll.

Fagyasztani is nagyon jól lehet és érdemes is, mert így mindig van mihez nyúlni, ha szükség van rá. 😊

Próbáljátok ki ti is!
Legyen csodás napotok!

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek.

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

 HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ!  

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Karfiolos zöldség kavalkád vörös lencsével és pulykamellel

Télen kicsit mindig nehezebb lehet kitalálni mit is együnk akár mi akár a baba, mert nagyon más a választék akár a boltokban is, mint nyáron, bár van néhány finom zöldség ilyenkor is, ami viszont ilyenkor kapható leginkább. Viszont ilyenkor nagyon jól jönnek a nyáron elrakott zöldségek gyümölcsök kiegészítésnek, színesítésnek.

Nálam ma a karfiol játszotta a főszerepet, ez is egy remek zöldség és rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, ami ilyenkor nagyon jól jön mindannyiunknak.

A karfiol miatt inkább 10 hónapos kortól ajánlom, de ha az kimarad vagy lecserélitek, valami olyanra, amit már esztek 8-9 hótól is mehet 🙂

Hozzávalók

300 g Karfiol
20 g Póréhagyma
50 g Zöldborsó
200 g Sárgarépa
230 g Édesburgonya
50 g Vörös lencse
50 g Pulykamell

Fűszerezése, ez akár el is maradhat, mert a karfiol és a vörös lencse így is nagyon kellemes ízt ad ennek a baba kajcsinak.

Azonban 7-8 hótól mehet már a kakukkfű, rozmaring, így aki kedvet érez hozzá fűszerezzen bátran, mutassuk meg az ízeket a csöppségeknek, aki akar tehet hozzá még egy picike sót is.

Használjunk bátran fűszereket így a túl sok só használata is elkerülhető és remek ízeket hozhatunk ki ezekből a zöldséges finomságokból is.

Elkészítése

Megpucoljuk és készítsük elő a zöldségeket, és a húsit is. Felkockázzuk őket nem kell nagyon apróra. Pároljuk meg a zöldségeket és a húsit, ez kb. 15-20 perc alatt meg van vagy amíg a zöldségek puhára nem főttek.

Ezalatt a Vörös lencsét egy szűrőbe jól megmossuk és kb. 2 dl vízben megfőzzük. Közben érdemes ránézni ha úgy látjuk elfőtte a vizét hamarabb kicsit lehet pótolni. Nagyjából 15 percig főzzük. Ha fűszerezünk érdemes ezt itt megtenni, mert végül ezt is hozzáadjuk a turmixolásnál.

Ha minden elkészült alaposan össze turmixoljuk őket, a megmaradt párolólé egy részével, hogy megfelelő állagot kapjon, de ez lehet anyatej, tápszer, de akár egy kis zabtej is, ki mit szeretne és kész is. 🙂

Kb. 2 napig a hűtőben el áll.

Fagyasztva pedig 2-3 hónapig is el tartható, ha nagyobb adagot készítenél, ez nagyon praktikus megoldás így mindig van mihez nyúlni ha kell 🙂

Nekem ebből a mennyiségből kb 4 adag lett (kb. 1050 g) és a maradék ment a fagyasztóba, bébi ételes üvegben 🙂 Mi csak max. 200 g körül eszünk meg, de vannak babák akik többet szoktak azoknak marad némi tartalék is 😉 De néha én se bírok ellen állni és a maradékot én eszem meg egy kis sült húsival 😉

Készítsétek el bátran és a kis manóknak jó étvágyat hozzá! 🙂

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek.

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

❤ HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ! ❤

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Téli ihletésű színes baba ebéd

Nagyban benne vagyunk a télbe és egyre nehezebb friss zöldségekhez gyümölcsökhöz jutni. Bár manapság talán még se annyira, mint régen, ez minden kép az előnye a mai kornak. De mi így is próbáljuk az évszakokhoz igazítani az ételeket.

Nem panaszkodhatunk ilyenkor se, mert ez a sütőtök, gyökér zöldségek, káposzta félék ideje is, így ebben az évszakban is van azért rengeteg választásunk, persze attól függően, hogy a babátok már miket eszik.

Én ma egy téli ihletésű zöldséges ételt hoztam nektek, próbáljátok ki, nagyon finom lett. Annyira ízlett nekem is, hogy egy kisebb adagot én ettem meg 🙂

A cékla miatt 8 hónapos kor után ajánlom, de ha kihagyjátok, akkor is finom marad, persze a színe inkább narancsszínű lesz 🙂

Hozzávalók

130 g sütőtök
60 g pulykamell (de ez lehet más húsi is)
2 db közepes sárgarépa
1 db nagyobb paszternák
10 cm hosszú póréhagyma
1 db közepes Édesburgonya ( nekem most fehér héjú fehér húsú volt)
2 kisebb Baby cékla vagy egy kisebb cékla
20 g köles
Fűszerezése, ez akár el is maradhat, de 7-8 hótól mehet már a kakukkfű, rozmaring, így legyünk bátrak és mutassuk az ízeket a csöppségeknek, aki akar tehet hozzá még egy picike sót is.

Elkészítése

200 fokra felmelegítettem a sütőt és a sütőtököt megsütöttem, persze nem csak ehhez a kajcsihoz, így egy nagyobb ment a sütőbe, 1 órát sütöttem, és amikor kész volt akkor mértem ki a baba ételbe való mennyiséget.

Eközben megpucoljuk a sárgarépát a céklát a pasztinákot, a Póréhagymát és az édesburgonyát, előkészítjük a húst is. Felkockázzuk őket nem kell nagyon apróra, de a répákat és a céklát érdemes vékonyabbra vágni, hogy hamarabb megpárolódjon 🙂 és pároljuk meg kb. 25-30 perc alatt vagy amíg a zöldségek puhára nem főttek.

Ez alatt a kölest egy szűrőbe jól megmossuk és kb. 2 dl vízben megfőzzük. Közben érdemes ránézni ha úgy látjuk elfőtte a vizét hamarabb kicsit lehet pótolni. Nagyjából 20-25 percig főzzük. Ha fűszerezünk érdemes ezt itt megtenni, mert finom ízt ad a kölesnek és végül ezt is hozzáadjuk a turmixolásnál.

Ha minden elkészült alaposan össze turmixoljuk őket a megmaradt párolólé egy részével, hogy megfelelő állagot kapjon, de ez lehet anyatej, tápszer, de akár egy kis zabtej is, ki mit szeretne és kész is. 🙂

2-3 napig a hűtőben el áll.

Fagyasztva pedig 2-3 hónapig is el tartható, ha nagyobb adagot készítenél, ez nagyon praktikus megoldás így mindig van mihez nyúlni ha kell 🙂

Nekem ebből a mennyiségből 3,5 adag lett (kb. 800 g) és a maradék ment a fagyasztóba. 🙂 Mi csak max. 200 g körül eszünk meg, de vannak babák akik többet szoktak azoknak marad némi tartalék 😉

Legyen csoda szép napotok!

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek. 

Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!

HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ!

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Színes zöldség főzelék májjal

Ugyan már bőven a tavaszban vagyunk és szerencsére a télnek vége, de még lehet bőven kapni ezeket a zöldségeket is így, még beindulnak a tavaszi – nyári zöldségek szezonja, addig is még most is jó választás ezekhez az alap anyagokhoz nyúlni…

Így akár télen, akár ebben az átmeneti időszakban finom és tápláló főzeléket tudunk készíteni a kis manóknak ezekből a gyökérzöldsegekből és a sütőtökből!

Hozzávalók

35 g Fodros kel
120 g Sütőtök
70 g Csirkemáj
20 g Quinoa
1 közepes Édesburgonya
1 nagyobb Sárgarépa
Egy közepes Paszternák
1 kisebb fehér répa

Elkészítése

Megpucoljuk a zöldségeket és felkockázzuk őket, nem kell nagyon apróra, de a répákat érdemes vékonyabbra karikázni, hogy hamarabb megpárolódjon 🙂 A májat jól megmossuk és a zöldségekkel együtt megpároljuk kb. 20-25 perc alatt vagy amíg a répák puhára nem főnek.

Ez alatt a quinoát egy szűrőbe jól megmossuk és kb. 2 dl vízben, esetleg zabtejben megfőzzük. Közben érdemes ránézni ha úgy látjuk elfőtte a vizét hamarabb, kicsit lehet pótolni. Nagyjából 20-25 percig főzzük. A baba korának megfelelően itt fűszerezhetjük is. Az a lényeg, hogy a főzés idő végére elfőjön a folyadék teljesen, de ne égjen még le 🙂

Ha elkészültek a zöldségek, a máj és a quinoa is alaposan össze turmixoljuk egy kis pároló lével, de ez lehet anyatej, tápszer, de akár egy kis zabtej, ki mit szeretne és kész is. 🙂

2 napig a hűtőben el áll.

Fagyasztva pedig 2-3 hónapig is el tartható, ha nagyobb adagot készítenél, ez nagyon praktikus megoldás így mindig van mihez nyúlni ha kell 🙂

Nekem ebből az mennyiségből bő 3 adag lett és a maradék ment a fagyasztóba. 🙂

Készítsétek el bátran, ha valamit még nem etettek, cseréljétek le olyanra, amit már kóstoltatok, receptjeim inkább inspirációként szolgálnak 🙂

Legyen csoda szép napotok!

Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek. 

♥️Nagyon sok szerettettel ajánlom figyelmetekbe a Plum Handmade csodaszép játéktarolóit is, a gyerekszoba egyik legpraktikusabb és mutatósabb darabjai és a gyerekek és felnőttek is imádják őket! Kövessétek a facebookoldalát is ahol értesülhettek minden újdonságról!♥️

♥️HASZNÁLD A SzilvaMag KUPONKÓDOT MEGRENDELÉSNÉL e-mailben, messengeren és 10% KEDVEZMÉNYT KAPSZ!♥️

Facebookon https://www.facebook.com/plumhandmadecrochet/

Instagramon https://www.instagram.com/plumhandmade/

plum.horgoltjatektarolok@gmail.com

Remek ajándék minden alkalomra!

Sárgarépás tökfőzelék babáknak 

Mára is egy tökfőzelék változatot hoztam nektek, ez most egy kicsit jobban hasonlít a hagyományoshoz 😉💕Néhány hete egy céklás változatot mutattam nektek, most sárgarépával kombináltam 😉💕

Ez a változat, 8-9 hó körül már adható, ha a glutén és a joghurt be van vezetve, esetleg a teljeskiőrlésű tönköly lisztet, lehet helyettesíteni, sima, vagy zab liszttel, ha valaki nem akar teljeskiőrlésűt adni…😉

Hozzávalók

Egy közepes sárgarépa

Egy zsenge kisebb hagyományos főzőtök

Egy kis fej vöröshagyma

Egy evőkanál teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt

Kevés kapor ízlés szerint kb. 1-2 teáskanál

4 evőkanál joghurt

2 dl zabtej

1-2 tk olívaolaj

Elkészítés

Előkészítjük a zöldségeket, a hagymát apróra vágjuk, a répát kis kockára hogy hamar meg tudjon főni, a tököt is közepes kockára vágjuk.
Az apróra vágott hagymát az olívaolajon megdinszteljük picit, majd egy kisebb mennyiségű kaprot már most beleteszünk, elkeverjük kb 1 percig vigyázunk hogy ne égjen le.
Most jöhet bele a kis kockára vágott répa és a főzőtök, egy kicsit így is kevergetjük majd pár perc után felöntjük 2 dl zabtejjel és fedő alatt megfőzzük a zöldségeket.
Ha a répa is teljesen megpuhult akkor jöhet a habarás. Az egy evőkanál lisztet el keverem 4 evőkanál joghurttal, hozzákeverünk egy keveset a megmaradt főzőléből és összekeverjük a megfőtt zöldségekkel. Majd megszórjuk a maradék kaporral ízlés szerint.
Összefőzzük pár percig, amíg besűrűsödik.
Ha elkészült babánk étkezési szokásainak megfelelően összeturmixoljuk.

2 napig a hűtőben simán el áll.

Fagyasztva pedig 2-3 hónapig is el tartható.

Nekem ebből az adagból szűk 3 adag lett.
Próbáljátok ki ezt a változatot is bátra 😊💕

Legyen szép napotok!
Érdemes körbenézni a weboldalon is https://szilvamag.com/ egyéb inspirációkért a családnak és a babáknak, ha tetszik az oldal kövessétek, vagy a Facebook oldalt is követhetitek, Like-olhatjátok itt https://www.facebook.com/szilvamag.szilva/?ref=page_internal